Chuwi Hi8 és Hi8 pro 32Gb RAM

Mire elég Dualboot esetén a 32Gb mmc tárhely

A Hi8 tulajdonosai elsőnek azzal találják szembe magukat, hogy a Windows partíción néhány óra, vagy pár napos internet kapcsolat után egyszer csak megtelik a tárhely.

Ennek oka, a Windows erőszakos automatikus frissítése, és a szűk mindössze 18 GB hely. A Windows frissítések letiltása sem segít mert ekkorra már a winsxs és az installer  mappa megtölti a partíciót és az ott is marad, a félbehagyott frissítésekkel együtt. Előfordul, hogy a következő indításnál emiatt már nem tud bootolni a Windows.

Mit tehetünk? Amikor már a lemeztakarítás ne segít (ccleaner stb.)

Legelső alkalommal, amikor megtelik a partíció, még van esélyünk a lomtár méretének a csökkentésével és a hibernálás kikapcsolásával 2-3 GB hely felszabadítására, de nem fogjuk megúszni ennyivel, van egy régi új közmondás, amit kissé átalakítva használok: “a Windows nem alszik”.

Ilyenkor a legnagyobb segítség a dism.exe futtatása, hogy a következő újraindítás után ne kerüljön bootloopba a tablet. A bootloop oka, hogy gyakorlatilag teljesen megtelt ram már nem képes betölteni az operációs rendszert, vagy a még befejezetlen frissítések miatt.

Lehetőség van rá, hogy a programokat telepítésnél a behelyezett sd-kártyára telepítsük, és a felhasználói mappák (letöltések, dokumentumok, képek) szintén áthelyezhetőek. Így viszont nem lesz kivehető a kártya, és érezhetően lassabban töltődnek be a programok, de nincs más esély, ha elfogy a hely.

Ha nem akarunk a Windows partíció törlésével és felesleges újratelepítésével kezdeni az új tablettel való közös életünket, akkor már a tablet megvásárlásakor be kell szerezni egy 3 portos USB HUB-ot, és ha lehet USB Type-C csatlakozó kimenettel, vagy  átalakító adapterrel. Bootloop esetén egy usb kártyára írt telepítővel így bootolható a gép és parancssorban a dism parancs utasítások futtatásával eltávolíthatóak a fentebb említet mappából a feleslegessé vált fájlok, ezáltal több GB szeméttől szabadulhatunk meg. Ezt követően csodálatos módon ismét rendesen indul a gépünk, de ha mégsem, akkor egy speciális rendszerindítással még az indításjavítás helyrehozhatja.

Ha nincs usb-hub kéznél ugyanezt meg tudjuk tenni csak akkor kétszer háromszor újra kell indítani  a gépet Windows rendszer kiválasztásával. A 3. sikertelen bootolás után általában automatikusan a hibajavítás módban fog felbootolni a gép ahol a fenti módon a parancssorban elvégezhető a tisztítás.

A dism.exe használatának leírása elérhető a Microsoft tudás bázison, és egyéb fórumokon is, ezért itt erre nem térek ki. LINK

 

 

Hasonló bejegyzések

  • Tudni valók az EU által előírt kötelező süti használatrólTudni valók az EU által előírt kötelező süti használatról (0)
    A sütiknek az engedélyezése nem feltétlenül szükséges a webhely működéséhez, de javítja a böngészés élményét és teljesítményét. Ön törölheti vagy letilthatja ezeket a sütiket, de ebben az […] Posted in Uncategorized
  • Redmi Note 4X Rom frissítésRedmi Note 4X Rom frissítés (0)
    Redmi Note 4X / Qualcomm Firmware: Fastboot 1832MB  V8.2.4.0.MCFMIDL/mido_global_images_V8.2.4.0.MCFMIDL_20170407.0000.00_6.0_global Kártyafüggetlen. Kérjük, ellenőrizze a helyi […] Posted in Ügyfél kapcsolat
  • Acer Predator 21XAcer Predator 21X (0)
    Ha netán valaki azt mondaná ugyan már mindennek van határa, nincs új a nap alatt meg egyéb bla-bla, akkor íme itt az esztelen végső de nem utolsó Predator 21X És mindössze 9900$-ért már […] Posted in Tablet bemutatók
  • Warning! Keyu battery ChargerWarning! Keyu battery Charger (0)
    Sajnos azt tapasztaltuk, hogy a Chuwi, a ezt a nagyszerű Hi13 tablet Pc-t továbba is ezzel a Keyu "márkáju" töltővel hozta forgalomba. Sajnos a töltő usb-c csatlakozója, sorban egymás […] Posted in Ügyfél kapcsolat
  • ImresszumImresszum (0)
    Szűcs Attila E.V. Adószám: 68723457-1-33 Posta cím: MAGYARORSZÁG, 2133 SZŐDLIGET, NYÁRFA KÖZ KÖZ 28. Cég Székhelye: MAGYARORSZÁG, 2133 SZŐDLIGET, NYÁRFA KÖZ KÖZ 28. Web: […] Posted in Ügyfél kapcsolat, Magunkról
  • Chuwi Hi10 ProChuwi Hi10 Pro (0)
    Model: Chuwi Hi10 Pro  inch: 10,1 Chuwi Hi10 10.1 inch Intel Atom Ultra Book      DISPLAY Screen type Capacitive (10-Point) Screen size 10.1 […] Posted in Chuwi tabletek megtekintése leírások
Copyright © 2018 Itws hUNGARY.HU sz.a.e.v.